Árnyék szurdok

Egy lány feküdt erőtlenül a kör kellős közepén. Az őt körülvevők úgy néztek rá, mint éji vadak a megsebzett őzgidára.
Mikor szerencsétlen megpróbált felállni, azzal a lendülettel a földre zuhant.
Ezt látván a nyavalyások hangos hahotázásban törtek ki… ekkor vettem észre a lány medálját.
Ott lógott a nyakában, mint az enyém. Valószínűleg alakváltó. Már nem mintha én az lennék, csak sokat olvastam róluk a könyvemben.

Őszintén szólva még magam sem tudom, hogy mi a fészkes fenét keresek itt.
Hallgatnom kellett volna Opheliusra, amikor azt mondta, hogy tartsam magam távol Árnyékszurdoktól, amíg lehet.
Meg is értem a vén papot… olyan sötét, rideg és… halott szinte minden. De hát mihez kezdhettem volna, ha az esti imámat követően ezt adták Istenem parancsba?
Egész pontosan úgy fogalmaztak, hogy mentsd ki az ártatlant Árnyékszurdok kietlen erdejéből.
Már pedig az Istenek szavait még Ophelius sem írhatja felül, hiába az az erélyes, már- már sátáni orgánuma, amikor határozott próbál lenni.
Na, szóval mindent magammal hoztam, hogy sikeresen teljesíthessem a küldetést. Tehát életben maradjak… mondjuk… kezdésnek ez is elég lenne.
Egy hatalmas vöröslő kőoszlop mögött rejtőztem el. 100 méteres körzetben ez volt az egyetlen színes dolog körülöttem.
A magasra nyúló kőfaragvány telis tele volt piros színű virágokkal. Hozzá akartam érni az egyikhez,
de mire a mutató ujjam a közelébe ért, elporladt. Még hozzá pontosan úgy, mint a Mocsári Denevér,
miután ráfröcsköltem a vízililiomos főzetemet. Szerencsétlen szörnyű kínok után kelt át a másvilágra. Pedig esküszöm, hogy én csak azt az áporodott szagát akartam megszűntetni. Eszem ágában nem volt megölni… cserkész becsszóra.

Vártam a megfelelő alkalmat, hogy segíthessek a bajba jutott alakváltón.
Azonban váratlanul velőtrázó, mély üvöltés hallatszódott a nem is olyan messzi távolból.
Nem tudnám mihez hasonlítani, de a kezeimet azonnal a füleimre tapasztottam. Még a föld is megremegett a talpam alatt, sőt, a kőoszlopról is lepotyogott pár kavics meg egy csomó homok.
A csuklyások felkapták a fejüket és távolodni kezdtek a földön fekvőtől. Szegény pára, szinte fel sem fogja mi történik körülötte.
A rejtélyes alakok miután tisztes távolságba kerültek a lánytól, elkezdtek szaladni, amerre láttak.
~Itt az idő!~és ahogy ez a gondolat megfogant az elmémben már rohantam is a lány felé.
A nagy rohanás miatt majdnem elestem, de végül egész színpadiasan, térden csúszva érkeztem meg az alakváltó mellé.
Ő hason feküdt, nem volt eszméleténél.
A kezei tele voltak kisebb- nagyobb vérző sebekkel, a lábán a nadrág elszakadt. Alatta égési sérülések éktelenkedtek,
mintha megégette volna valami… talán az a szurokszerű anyag, ami itt terem.
Mentségére szóljon a szuroknak, hogy isteni alapanyaga egy talizmánnak.
Az elkészítése rendkívül egyszerű: rakjunk tüzet, majd helyezzük felé a szurokkal teli bográcsot és hagyjuk, hogy megkövüljön. Ezután…
~IGYEKEZZ!~ érkezett egy fülsiketítő gondolat az elmémbe.
Azt hiszem Ophelius észrevette, hogy megszöktem… most leszek csak igazán nagy bajba.
Hátára fordítottam a lányt, Az oldalamon lógó erszényemből előhalásztam az egyik fiolámat. Vérfű és Fagyos Xado keveréke, tökéletes mindenféle sebre.
Bár a szaga is ilyen tökéletes lenne…
Le akartam tépni a nadrágjának az alsó szárát, de valami bitang erős anyagból volt. Előkaptam a bal csizmám szárából egy pengét és lenyiszáltam a felesleges anyagot, hogy könnyebben a sebhez férkőzhessek. Ezzel a bűzbombával bekentem a lány sérüléseit először a lábán, majd a kézfején.
Szegény, sz*r lesz lemosni, ha felkel. A kezén, ha jól sejtem, az átalakulásai miatt vannak sebek.
Odamentem a feje búbjához, majd térdre ereszkedtem. Fejét az ölembe helyeztem.
Lehunytam a szemeimet és éreztem, ahogy az amulettem elkezd kellemes melegséget árasztani, egyenesen a szívem felé. Hogy mégis mitől?
Imádkoztam. Imádkoztam Kanadon fény istennőihez, hogy adjanak a sebesültnek életerőt és töltsék meg szívét bátorsággal, hogy tovább harcolhasson.
Körülöttünk minden fénybe borult. Nem volt könnyű dolgom, ugyanis a lány már élet halál között lebegett.
Ekkor fordultam föld anyához imáimmal. Kértem, hogy segítsen meggyógyítani a védettem sebeit. Éreztem, ahogy potyognak a könnyeim, egyenesen a lány homlokára.
Hát igen, ilyen egy papnői élet. Akkor is tökre kiborulok, ha eltaposok egy hangyát…
Ahogy a könnyeim a halántékán lefolytak és földre hulltak, az Árnyékszurdok kietlen talaja hirtelen zöldbe borult alattunk.
Libabőrös voltam az erőtől, ami eközben átjárt és ekkor megtörtént a csoda…

- Orta te vén disznó, te nem is mondasz nekem semmit, vagy rossz kedved van. Remélem azért eljössz a hercegnők Bucsuztatójára, Nagy Kan.
/ Áááá nincs semmi mondandóm számodra fenség, de csavaros fúrom mindig készen ál betömni egy két Lyukat röff röfff röff.- Ismét röhögtek
- És merre vannak az én kis ágyasaim
+ Uram ők most küldetésen vannak, meg bízást kaptunk egy nagylelkű támogatónktól, hogy el kéne intézni egy befolyásos hivatalnok fiát.
- Nocsak, már szűzteleintést is vállalunk? - Röhögnek.
+ Nem uram meg kell ölni a fiút.
- Hűje! Ezt én is tudom vicc volt nem érted a viccet.
+ De uram értem a viccet.
- Nekem nem úgy tűnik a többiek mind meg értették, csak te nem fogtad fel.
- Esetleg szeretnéd, hogy még egyszer elmondjam a viccet?
+ Nem uram, nem szüksége értem a viccet elnézést a bárdoltságomért.
- Na azért mert a füled a kezedbe adtam volna rühes kutya. Ha ha ha ha - Mosolyodott el és barackot nyom Karvaj fejére.
- Vicc volt nem kell beszarni... áhh nem értitek ti a viccet! Induljunk, valaki már nagyon be nedvesedhetett nekünk, ha ha ha. - Mindenki röhög
Azzal elindult a népes csapat hosszú lépcsősorokon, hogy új áldozat után nézzen.....
Néhány hosszú lépcső után leértek az előtérbe. Körülöttük mindenhol démoni kinézetű páncélok és fegyverek sorakoztak. Meg sem rezzentek látványuktól. Néhány lépést tettek, és elérték a bejárati kaput. Az ajtó szélesre tárult előttük, hogy be engedje a kinti friss levegőt, és utána elzárja azt. Az udvaron járőrök és különböző haramiák dorbézoltak. Ők még nem tudták az esti programot. Mindannyian vigyázba vágták magukat, mikor a Vadász meg érkezet. Síri csend lett minden hol. A Vadász elismerően nézet rájuk, majd intett hogy folytassák tovább kis össze jövetelüket, de előtte seggbe rúgta Karvajt, hogy tájékoztassa őket a mai programról.
- Beszélj szarházi, mond el nekik a mai programot, de sejtibe ám, mert nem érek rá hajnalig.
+ IIIgen is uram, azonnal.
+ Na figyeljetek barmok királyotok, uratok és parancsolótok, ma este egy kis össze jövetelt szervez a két szabadon távozó hercegnő tiszteletére. Úgy hogy készülődjetek anyaszomorítók, mert hajnalig nagy reszelés lesz, és mindenkit meg hívunk a kis partinkra. Na persze a kötelességeteket nem lehet el hanyagolni, ezért szigorú váltásban közelíthetitek meg a kis asszonyokat.
Hős Karvaj mikor végzet szónoklatával, királya felé fordul, és mélyen meg hajolt. Ezt elismerő karmozdulat jutalmazta. Jelezve, hogy minden rendben, folytathatják útjukat a préda felé.
„ Fújd meg a kürtöt hagy tudják meg hogy érkezünk. - Utasította Ludos vezér, az egyik őrt, és az engedelmeskedet a félreérthetetlen parancsának.

A hangos kürtszó megremegtette az ódon falakat. Mindenhol vízhangzott, még a kastélytól több mérföldnyire is érezhető volt. A kürt hangját messzire vitte a szél és aki nem ismerte az ilyen kürtök hatását, könnyen vadállatnak, vagy üvöltésnek vélhette.
.. Te is hallottad a kürt volt most kel csak igazán résen lenni jön a Vadász.
-- Nem egy vadállat volt, esküszöm neked majdnem rám jött a szapora.
..Te most ugye csak szórakozol velem? Mert ha beszartál, most húzd el a csíkot, mert nem éred meg a holnapot.
-- Nyugi nincs barna maci, csak szeleltem egyet.
.. Egyre ijedősebb újoncok jönnek a rendtől. Szedd össze magad, mert nem maradsz itt sokáig!
-- Értem értem, többé nem fordul elő, és most mi lesz?
.. Hogy hogy mi? Jön a Vadász, és mi tisztelet tudóan rezzenéstelen arccal várjuk majd a parancsait.
,,Ti meg mi a francról, diskuráltok! Barmok nem hallottátok a kürt szót? - Kiáltott a két vörös csuklyásra vezetőjük, Nodus Fő Esperes.
.. De hallottuk Nodus Fő Esperes.
.. Hallottuk hallotuk.
,, Ludos ideér, leszedi a fejeteket takarodjatok innen, bujatok el valahol!
.. Igen is értettük
-- Már megyünk is.
,,Két ekkora barmot. Igyekezzetek, mindenki felkészüljön urunk érkezésére! Két vonalban fel sorakozni az út mentén. - Készítette elő a terepet Nodus Fő Esperes a Vörös csuklyások vezetője.
--- Uram!
,, Mit akarsz újonc?
--- Semmit csak érdeklődnék, hogy nem fog meg szökni e a túszunk?
,, Ha ennyire érdekel, miért nem mész, és nézed meg magad? Takarodj, és nézd meg, de amennyi pollent kapott, csodálnám, ha egyáltalán lábra tudna állni tőle.
,, Mire vársz? Lódulj, ne rontsd itt a levegőt még nyakad szegik.
--- Igen is uram.
,,Várj! Vidd magaddal azt a másik két tökkel ütöttet is.. Na igyekezzetek futólépés.
.. Már megyünk is uram.
-- Itt se vagyunk.
--- Akkor mi most megyünk.
,,Őrület ilyen barmokkal vagyok körülvéve, akik még a farkukat se találnák, ha nem lenne a gatyájukon gomb. Sorakozó mindenki azonnal. - Adta ki ismét a parancsot és a sor elejére állt tisztelet teljesen.
Nem sokkal ez után meg érkezett a Vadász....
- Jó estét jó estét libasorban állunk, libasorban állunk? Ez aztán a fegyelem és a tisztelet..
- Csak hogy ki nem szarja le...... nektek a foglyot kellet volna őriznetek nem itt parádéznotok az útmentén,ki a vezetőtök?
,, Én volnék az uram
- Nocsak, nocsak, Nonus Fő esperes,te adtad nekik ezt a parancsot, hogy itt várjanak rám libasorba?
,,Igen uram én voltam
- Igen.... És mi volt a parancs Ludos vezértől, el mondanád nekem ha meg kérhetlek!
,,A parancs az volt mikor meg jelenik az alakváltó szórjunk rá kábító polleneket és vigyázunk, hogy el ne szökjön míg Ludos vezér ide nem ér.
- Nos itt van Ludos vezér és látod az alakváltót?
,, Nem uram itt nem látom.
- Igen akkor ezen segítenünk kell, nem gondolod Ludos?
* De uram, ezen bizony segítenünk kell, a látás nagyon fontos.
- Így gondolom én is. - Azzal villám gyorsan apró török villantak meg kezében, és ugyan ilyen gyorsan szúrta azokat Nodus Fő esperes szemeibe, aki üvöltött a fájdalomtól.
- Na Nodus, látod már az alakváltót?
,,Nem uram Nyöszörgött Nodus fájdalmasan, de tartotta magát.
- Akkor bizony ezen segítenünk kell. - A Vadász addig csavargatta tekerte a tőröket Nodus szemgödreiben, míg azok végleg megadta magát és kitépte azt.
- Milyen szemtelenek ezek a mai zsoldosok, nem gondolod Ludos vezér?
* Igen azok, bocsánatodért esedezek ezért a kellemetlen incidens miatt.
- Ne szabadkozz Ludos, nem te hibáztál. Az újoncok vezetője nem volt a helyzet magaslatán, ez hiba....., és én nem szeretem a hibákat.
- Újoncok ki a rang idős?
;;; Én volnék kegyelmes uram, parancsolj velem.
- O milyen fiatal, de mindegy. Mától te vagy a Fő esperes gratulálok.
;;; Megtisztel uram a bizalmával.
- De volna egy fontos megbízásom a számodra, ezzel bebizonyíthatod rátermettségedet. Hozz nekem egy tucat Kuvabaga tojást (húsevő madár).
+ De uram, ők még... - De Hős Karvaj befejezte, mert királya véres szemekkel nézet rá.
A Vadász öngyilkos akcióba küldte őket vezetőjük bukása végett. A Kuvabaga egy húsevő madár, és nem szereti, ha a fészke körül ólálkodnak. Sok jó ember lelte már halálát fel bőszült Kuvabaga miatt.
- Nos uraim, induljanak a tojásaimért. Innentől átvesszük, és mi is induljunk, ne várakoztassuk az alakváltó némbert. Induljunk szaporán még van egy orgiánk is, he he he he.
Azzal megint elindultak végső céljuk felé, hogy elfogják az alakváltót, nem sejtve, hogy három tökkel ütött vár még rájuk.
--- Ti is hallottátok ezt az üvöltést?
.. Ne is törődj vele biztos, megint a kürt hangja volt.
Pedig szívükben sejtették, hogy ez másnak a sikolya volt.
.. Szedjük a lábunkat, ha nem akarunk bajt magunknak.
Neki iramodtak ismét az útnak, hamarosan meg is érkeztek a portálhoz.
..Te meg kivagy, és mit csinálsz itt?
Kiáltott fel egyikük, egy női alakot pillantottak meg, aki bizonyára imádkozhatott istenéhez, mert szemei és aurája is fényben ragyogtak. De még mielőtt megszólalhatott volna a lány, hátuk mögül egy dermesztő hang szólalt meg.
- Ezt én is kérdezhetném tőletek.....
A hirtelen vér is meg fagyott az ereikben. A Vadász volt az. Megérkezett kíséretével.

Azonban a baj is megtörtént egy és ugyanazon időben. Az alakváltó szemei fél másodperc alatt hatalmas nagyra nyíltak, deréktól felfelé elemelkedett a földtől. Óriási nagy levegőt vett, mintha addig fuldokolt volna. Tüdeje szinte sípolt.
Ez alatt a szemhúnyásnyi idő alatt jelent meg 3 vörös csuklyás faszi, olyan igazi töketlennek tűntek most már.
* Te meg ki vagy és mit csinálsz itt?*- ordították egyenesen nekem szegezve a kérdést.
Ám a legnagyobb gondot nem ők jelentették.
* Ezt én is kérdezhetném tőletek…*- hanem az, hogy megjelent a mindenki által ismert és rettegett Vadász. Voltak vele jó páran, amolyan cseppet sem barátságos figurák. Az áporodott, orrfacsaró bűzük, mely a fürdés teljes hiányától alakult ki, úgy is megütötte az orromat, hogy jó pár méterre álltak tőlem.
A lány a hangra összerezzent, szinte kijózanodott. Tudtam, hogy felismerte a hangot. Ekkor kétségbeesetten rám nézett.

Jól ismerem a Vadászt. Rengeteget olvastam, és még többet hallottam róla a falusiaktól és a boszorkány barátaimtól. Ophelius könyvei tele vannak olyan imákkal, melyek megmenthetnek a hozzá hasonló alvilági figuráktól, talán. Ám ehhez nekem még nincs elég erőm- és amikor ez tudatosodott bennem, kétségbe estem.
~Itt a vég..~- gondoltam.
Sajnos nem merülhettem el az örömben, hogy sikerült az ismeretlen alakváltót újra életre keltenem. Rajta is látszódott valami félelem féle, bár meg sem közelítette azt, amit én mélyen legbelül éreztem.
Azt hiszem, most már el tudom mondani, hogy milyen is a halál jeges lehellete. Az agyam teljesen leblokkolt, nem jutott eszembe semmilyen ima, semmilyen varázslat, ami kimenthetne innen minket.
Ösztönösen megfogtam a medalionomat, ami a nyakamban lógott. Még mindig meleget árasztott, ez azt jelentette, hogy Isteneim velem vannak. Vigyáznak rám. Azt is jelentette, hogy talán van remény. Vagy hogy szimplán megkönnyítik számomra a halált...
-A fény istennőinek, a mindenhatók nevében..- ismerem ezt a hangot. Ophelius!
A jó öreg, ősz hajú és szakállas Ophelius, aki apám helyett anyám és anyám helyett apám már 8 éves korom óta.
Óva intett mindig is ettől a helytől, de most itt van. Eljött értem 3 másik pappal a háta mögött. Jól ismerik a helyet. Tudják, hogy itt Árnyékszurdokban nem működik a varázslat. Ám az imákban és a tiszta, makulátlan hitben nincs semmiféle varázslat. Nincs benne trükk vagy bűbáj. Opheliust ismerve tartogat egy kis váratlan meglepetést is.
-..parancsolom, hogy tartsd távol magad tőlük.. Vadász!- az utolsó szónak a hangsúlyában benne volt Ophelius egész életében felgyülemlett undora, szánalma és dühe.
Úgy láttam, hogy a Vadásszal érkező büdös vándorcirkusz is megrökönyödött Ophelius érkezésén. Nem is csoda, az öreg egész színpadias belépővel jelent meg..